Czeizel Intézet

Küldetésünk

A Czeizel Intézet meghatározó szereplője a magzati diagnosztikának Magyarországon. Ezt elsősorban annak köszönhetjük, hogy Dr. Czeizel Endre szakmai iránymutatása és szellemisége mindig is formálta szemléletünket, célkitűzéseinket. 25 éve működő diagnosztikai központunk, ahol a híres genetikussal is együtt dolgozhattunk, tisztelegve munkássága előtt, Czeizel doktor felhatalmazásával és családja jóváhagyásával 2016. április 1-jén vette fel a Czeizel Intézet nevet.

Negyed évszázados tevékenységünk során Intézetünknek tulajdonítható a különböző fejlődési rendellenességek komplex szűrésére irányuló módszerek bevezetése és elterjesztése a hazai várandósgondozásban. A legkorszerűbb diagnosztikai technológiákat alkalmazó központunkban végzett vizsgálatokon túl, országosan több mint 150 együttműködő partnerintézményt magába foglaló hálózatot működtetünk, amely révén a magyarországi várandósok több mint negyedének biztosítjuk a fejlődési rendellenességek magas szintű szűrését. Emellett az elmúlt években országosan is terjeszkedni tudtunk: 2018-ban Székesfehérvárott nyílt meg kirendeltségünk.

Mivel a Czeizel Intézet az egész család korszerű egészséggondozását tűzte ki céljául, a várandósság időszakában nyújtott különböző speciális vizsgálatokon túl, a csecsemők, kisgyermekek és felnőttek részére nyújtott egészségügyi szolgáltatásokkal igyekszünk megvalósítani a Czeizel Endre által megálmodott betegségmegelőzési modellt. Ennek érdekében nyitottuk meg Intézetünk budapesti Postnatális Központját 2020-ban, ahol tevékenységünk a családtervezésen, illetve a magzati élet fejlődésének korszerű vizsgálatán és gondozásán túl, a születés utáni időszakot is felöleli.

Fennállásunk óta közel 200 ezer családnak biztosítottuk a gyermekvállalással kapcsolatos vizsgálatokat és egyéb egészségügyi szolgáltatásokat. Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországon elsőként vezettük be a kockázatbecslésen alapuló Down-kór szűrést, ami mára a várandósgondozás része lett. Hazánkban elsőként mutathattuk be a magzati diagnosztika új korszakának is nevezett, újgenerációs szekvenáláson alapuló non-invazív magzati genom vizsgálatot is.

A korszerű magzati diagnosztika elengedhetetlen feltételének tartjuk, hogy lépést tartsunk az orvosi technológia fejlődésével. Ennek érdekében a Czeizel Intézet budapesti és székesfehérvári rendelőjében is Magyarország legkorszerűbb, a magzati diagnosztika csúcsának számító GE Voluson E10 ultrahang készülékével végzünk vizsgálatokat. Óriási elismerés számunkra, hogy ennek köszönhetően a GE Health Care bemutatóközpontja lehetünk.

Prenatális Központunk kertjében található névadónk mellszobra, melyet Mikus Áron szobrászművész alkotott, az épületbe lépve pedig Czeizel doktor emléktábláját láthatjuk, melyet az orvos-genetikus professzor születésének 85. évfordulója alkalmából avatott fel 2020. áprilisában barátja és munkatársa, Bárdossy Péter, valamint Merhala Zoltán igazgató. A Czeizel Intézet kiadásában jelent meg Czeizel Endre halála előtt írt utolsó, Önleltár című kötete is, Czeizel doktor fia, Czeizel Balázs szerkesztésében és grafikai tervezésével. A kötet, melyhez Prof. Dr. Ács Nándor és Merhala Zoltán igazgató írtak előszót intézetünkben érhető el azok számára, akik mélyrehatóan szeretnék megvizsgálni névadónk munkásságát.